Az alcímnek választott idézet – természetesen – magától Blackmore-tól való, amikor a gyakori zenészváltoztatásairól beszélt, mondván, mások nyilván ilyesmiket gondolnak, mondanak róla.

„Nem célom, hogy mindenáron egyben tartsak egy zenekart, mert különben ugyanoda futunk ki, mint a Deep Purple. Azért léptem ki, mert úgy éreztem, áporodottá vált a levegő, melyben dolgoztunk, a Rainbow-ba pedig mindig találtam olyan zenészeket, akik friss levegőt hoztak. Szeretek megfiatalodni, amúgy vámpír módjára. Azoknak a zenészeknek a vérét szívom, akik keresztülmennek a bandán, és amikor elfogy a friss vér, megszabadulok tőlük. Valójában nem igazán szeretek megszabadulni tőlük, csupán átküldöm őket egy másik területre. Tökéletes felállásra törekszem, ahogy mindenki a tökéletes nőt keresi.”

  Ezt a korábbi szakaszt csak azért idéztem ide, mert – amint ígértem – most sorra vesszük, hogyan alakult a sorsa annak a töméntelen zenésznek, akikkel Blackmore sok évtizedes pályafutása során együtt dolgozott.

    Kezdjük egy törzstaggal, Ian Paice-szel, aki ma már az egyetlen, még ma is aktív zenész a Deep Purple-ben az alapító tagok közül. A zenekar (időleges) felbomlása után Tony Ashton billentyűs-énekessel, Jon Lorddal, Bernie Marsden gitárossal és Paul Martinez gitárossal megalapították a Paice Aston Lord nevű zenekart és 1977-ben kiadták egyetlen stúdiólemezüket, „Malice in Wonderland” címmel. Nem aratott valami nagy sikert, koncertet is csupán néhányat adtak, majd feloszlottak. Erről mutatok egy számot (nem valami nagy dobás).   

https://www.youtube.com/watch?v=3aQblOYsBLk

                                              Ian Paice - akkor és manapság

1979-ben belépett a korábbi zenésztársa, David Coverdale alapította Whitesnake-be, melyben ismét együtt játszhatott a már korábban csatlakozott Lorddal, és három stúdiólemezen működött közre, nem egészen három év alatt. 1982-ben már Gary Moore zenekarában dobolt mintegy két évig, aztán vissza az újjáalakult Purple-be, ahol máig játszik. 2016 júniusában kisebb sztrókon esett át, de csupán két koncertet kellett kihagynia.

Jon Lord szintén a Deep Purple egyik alappillére volt. Ő 2002-ben hagyta ott az újraegyesült Deep Purple-t. Szimfonikus műveit jól ismerik a rajongók. Életének utolsó bő tíz évében szólóban járta a világot, jobbára ismeretlen zenészekkel és szimfonikusokkal saját szerzeményeit, illetve régi Deep Purple-slágereket játszott.  2011-ben hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála és szinte napra pontosan rá, 2012.  július 16-án hunyt el. Személyében a rock egyik meghatározó alakját veszítettük el.

                       Jon Lord 

   A szintén alapító tag, Rod Evans énekes későbbi pályafutásáról már szóltam. Menesztése után három évig a Captain Beyond nevű társulatban énekelt, majd jött a botrány: 1980-ban Deep Purple néven néhány ismeretlen zenésszel turnézni kezdett. Az ügyvédek elég gyorsan leállították, beperelték és kártérítésre kötelezték jogtalan névhasználat miatt.

                                                    Rod Evans (róla nem találtam későbbi fotót)

    Nick Simper, szintén alapító, basszusgitáros a Purple-ből való távozása után több kisebb csapatban is játszott, de messze nem futott be olyan pályát, mint korábbi zenésztársai. A Nick Simper’s Fandango nevű zenekarával 1979 és 1982 között három albumot produkált, legismertebb számuk az itt is bemutatott „ The stallion”, mely tagadhatatlanul erős Purple-behatású – és jó! Simper a mai napig aktív.

https://www.youtube.com/watch?v=BVPNYQZdeHA 

                                                                 Nick Simper

Ian Gillan, a klasszikus felállás énekese szintén csaknem a semmiből érkezett, az Episode Six nem volt túl ismert zenekar. Igazán a Deep Purple-ben futotta ki magát, a hetvenes évek egyik legjobb hardrock-énekesévé vált. Miután 1973-ban kénytelen volt otthagyni a Purple-t, egy ideig nem zenélt, inkább üzleti vállalkozásokkal próbálkozott, nem sok sikerrel. 1975-ben hozta létre az Ian Gillan Band-et. Három év alatt három stúdióalbumot készítettek, de a lemezek rosszul fogytak. Bevallom, most először hallgattam bele ennek a formációnak a munkáiba, és legnagyobb meglepetésemre dzsessz-funk-rockot  játszottak. Hozzám hasonlóan nagyon meg fog lepődni, aki nem ismerte.

https://www.youtube.com/watch?v=sh9yY0-Vcgo

1978-ban Gillan néven új zenekart alapított és visszatért a hard rockhoz. 1982-ig öt, többé-kevésbé sikeres stúdióalbumot készítettek. Miután 1989-ben ismét távoznia kellett a Purple-ből, kiadott egy egész jó szólólemezt. Erről ezt ajánlom.

https://www.youtube.com/watch?v=z-8XRy1wEAk

Ezt azonban még megelőzte rövid jelenléte a Black Sabbath-ban, 1983-ban. Az Ozzy nélküli klasszikus felálláshoz csatlakozott és vele készült a „Born again”. Bár jól fogyott, a kritika nem sokra méltatta, nekem sem tetszik. Gillannek a koncertekre meg kellett tanulnia  jó pár számot a Sabbath klasszikus repertoárjából, ám a szövegek valahogy nem mentek a fejébe. Ezért a szövegeket plexilapokra írta fel, amiket letett a színpadra, de onnan sem mindig tudta kisilabizálni őket. Ráadásokkor rendre eljátszották a „Smoke on the water”-t is, de Tony Iommi gitáros szerint Gillan abba is rendre belehibázott. 1992-ben tért vissza a Deep Purple-be, azóta is ott énekel. A stúdiófelvételeken továbbra is jól szól a hangja, de koncerteken már nem megy neki. Hetven fölött az ő múltjával már nem lehet huszonéves rockénekest játszani. Önmaga mítoszát rombolja.  

         Ian Gillan

Roger Glover basszusgitáros szintén az Episode Six zenésze volt a Purple előtt. 1973-as kényszerű távozása után főként producerként tevékenykedett, majd 1979-től 1984-ig Ritchie Blackmore Rainbow-jában basszusgitározott, szövegeket írt és produceri munkákat is végzett. 1984-ben a Deep Purple újraegyesülése óta az együttes tagja, talán legfontosabb összetartó egyénisége a zenekarnak. Nélküle talán már nem is létezne a Purple. Több szólólemeze is megjelent (egy Gillannel), de egyik sem hozott átütő sikert.

                                                         Roger Glover

 Az 1973-ban formálódott harmadik DP-felállás énekese, David Coverdale szinte a semmiből érkezett, és legszebb álmaiban sem fordult elő, hogy egy éven belül 200 ezer ember előtt fog fellépni a California Jam-en. Három Purple albumon énekelt, majd a zenekar feloszlása után szólóban folytatta, és első lemezéből nőtt ki a Whitesnake. Első három lemezük számainak zöme eléggé blues-os jellegű, túl magasra nem is kapaszkodtak fel velük az albumlistákon, a következő három viszont meghozta az áttörést. Stílusuk egyre inkább a hard rock felé fordult. A  legnagyobb sikert az 1987-es „Whitesnake” c. lemezük érte el, legalább öt nagy slágerrel ("Still of the night", "Here I go again" stb.) Időközben többször is évekre leálltak. 1993-ban Coverdale és Jimmy Page közös albumot készített, mely nagyon jól fogyott a piacon, ám az amerikai turnét le kellett mondaniuk a csekély érdeklődés miatt. Mondjuk, nekem sem tetszett. Összefoglalva, a Whitesnake nagyon sikeres zenekarrá vált, lemezeik többnyire jobbak, mint a Deep Purple albumai a Blackmore utáni korszakban, és Coverdale hangja a koncerteken már régóta jobban szól, mint Gillané. Egyébként amikor Dio kilépett a Sabbath-ból, őt hívták énekesnek, de nem vállalta. (Így került oda Gillan.) A Whitesnake 2015-ben készített egy remake lemezt „The Purple album” címmel, melyen természetesen régi Purple számokat, zömmel Blackmore-szerzeményeket játszanak. Nagyon jól.

               David Coverdale

 Glenn Hughes basszusgitáros ha nem is a semmiből, de egy nem túl sikeres angol zenekarból, a Trapeze-ből került a Purple-be. Mindenáron szólóénekes szeretett volna lenni, de erre csak a Strombringer, majd a "Come taste the band" lemezeken adódott néhány lehetősége. Viszont kiváló basszgitárosnak bizonyult, teljesen más stílusban játszott, mint pl. Glover. A Purple feloszlása után énekelt egy Gary Moore-lemezen, majd egy Black Sabbath-nak nevezett csapatban is (Tony Iommi kivételével akkor a korábbi törzstagok kiszálltak). A „Seventh star” szerintem jó lemez, az énekstílus nagyon elüt a korábbiaktól, de Hughes blues-os hangjával egészen hallgatható.  Ezt követően elhatalmasodtak rajta a drogok és az alkohol, és csak a 90-es évek elejére gyógyult ki. Nem kis meglepetésre egy house-techno zenét játszó (de azt legalább jól) csapatban, a KLF-ben énekelt  egy számot. Aztán több zenekarban lépett fel vendégénekesként. 2009-ben Joe Bonamassa gitárossal, Jason Bonham dobossal (John Bonzo Bonham Zeppelin-dobos fiával) és Derek Sherinian billentyűssel létrehozták a Black Country Communion nevű szupergrupot. Négy stúdiólemezt adtak ki, elég sikeresek is voltak, de azért világhírnévre nem tettek szert. Koncertjein rendre előveszi az ő időszaka alatt született Deep Purple-számokat, és funkys vinnyogásával rendre haza is vágja valamennyit. Pedig Hughes nagy hang, ezt el kell ismerni. Jó pár szólólemezt is készített, főként a 90-es években kiadottak lettek sikeresek. A „Feel” című albumról ezt ajánlom:

https://www.youtube.com/watch?v=61mzQwIAkDo    

                                                                                  Glenn Hughes

 Következzen a Rainbow-korszak a nehezen összeszámolható muzsikusaival. Az első Rainbow-lemez az amerikai Elf zenekar tagjaival készült. A csapat sztárja egyértelműen az apró termetű (163 cm), de hatalmas hangú Ronnie James Dio lett. Három stúdiólemezükön énekelt, ekkor lett világhírű, és sosem tudjuk meg, mi lett volna belőle, ha nem Blackmore szerzeményeit énekli. Miután elhagyta a csapatot, 1979-ben Ozzy Osbourne helyét vette át a Black Sabbathban és készített velük egy nagyon jó, egy közepes, valamint egy gyenge lemezt. Miután távozott, megalakította a saját nevére (Dio) keresztelt heavy metal csapatát, mellyel tíz lemezt készítettek. (Dio szintén „falta” a zenésztársait, vagy tizenötöt elfogyasztott). Nagyon sikeres zenekar volt, bár én ezt a stílust már nem kedvelem.   2009-ben gyomorrákot diagnosztizáltak nála, a következő évben, 67 éves korában elhunyt. Kultusza tovább él, a legnagyobb rockénekesek közé emelkedett. A bulgáriai Kavarna nevű kisvárosban szobrot emeltek az emlékére.

Ronnie James Dio

Craig Gruber (szintén az Elfből) basszusgitáros a távozása után még közreműködött a Sabbath „Heaven and Hell” albumán, majd Gary Moore 1984-es koncertlemezén, olyanok társaságában, mint Phil Lynott vagy Ian Paice. Később megpróbálta feléleszteni az Elfet, de sikertelenül. 2015-ben, 63 éves korában, rákban hunyt el.

                                Craig Gruber

 Micky Lee Soule billentyűs a Rainbow-ból való kiszállása után négy Roger Glover-albumon (és egy (Ian Gillan-lemezen) is játszott. 1996-tól előbb Jon Lord, majd Glover technikusa lett a Deep Purple-nél,  majd időleges visszavonulása után az utóbbi években ismét a Purple-nek dolgozik.

                                                        Micky Lee Soule

Gary Driscoll dobos a Rainbow után kevéssé ismert csapatokban játszott, stúdiózenészként is dolgozott. 1987-ben, 41 éves korában hunyt el. Valószínűleg megölték, de az esemény máig tisztázatlan.

                                                     Gary Driscoll

A második Rainbow-felállás legnagyobb dobása kétségkívül Cozy Powell szerződtetése volt. (Eredeti neve Colin Trevor Flooks) Megszámlálhatatlan zenésszel dolgozott együtt a Rainbow előtt (pl. Jeff Beck), de utána is. Közvetlen utána egy stúdióalbumot készített az Emerson, Lake and Powell trióval (sajnos, nagyon gyengét), majd rövid időre beszállt a Forcefield nevű szupergrupba, olyan zenészekkel, mint Tony Martin (ex Sabbath), Jan Akkermann (Focus), Neil Murray basszusgitáros (ex Whitesnake stb.). 1988-91-ben, majd 94-95-ben a Black Sabbath dobosa volt, három stúdióalbumon játszott. 1998-ban autóbalesetben halt meg, 50 éves korában (erről még lesz szó később). Az egyik legjobb hardrock-dobos volt, akit valaha hallottam.

                                    Cozy Powell

Vele egy időben került a Rainbow-ba Tony Carey amerikai billentyűs, de ő semmi komoly előzmény nélkül. A legsikeresebb stúdiólemezen, a „Rising”-on játszott. 1977-es távozása után Németországba költözött és szólólemezeket készített, több-kevesebb sikerrel. A 80-as évek második felében filmzenéket írt, de producerként is sokat dolgozott. Gitáron is jól játszik, kellemes az énekhangja is. Koncertjein gyakran énekel egykori Rainbow-számokat is. Legismertebb dala a „Room with a view”, de a többi is nagyon hasonló hangzásvilágú. Szokás mondani: ha egyet hallottál, mindegyiket hallottad.

https://www.youtube.com/watch?v=aD-b3wyOG08

                                        Tony Carey

  Ugyancsak a második felállásban játszott Jimmy Bain basszusgitáros. Távozása után több neves zenésszel is játszott, a legtovább Dio zenekarában, hét stúdiólemezen. 2016-ban, 68 éves korában hunyt el, miközben a Def Lappard-del turnézott. 

                                 Jimmy Bain

A harmadik felállásban Tony Carey helyére a kanadai David Stone került billentyűsnek. Távozása után alig ismert zenekarokban játszott.

                                                      David Stone

Bob Daisley ausztrál basszusgitáros legalább ismert nevű bandából, a Chicken Shack brit blueszenekarból jött, bár csak egy lemezükön játszott. A Rainbow után két lemezen játszott Ozzy Osbourne zenekarában, majd a már Ken Hensley nélkül felálló Uriah Heepben működött közre két stúdiólemez készítésében. Ő is megjárta Gary Moore zenekarát, majd egy lemez erejéig a Black Sabbath-ot is, de játszott Jon Lorddal is.

            Bob Daisley

A negyedik Rainbow „új” embere lett Roger Glover basszusgitáros, szövegíró, producer, valamint Don Airey billentyűs. Profi pályafutását Cozy Powell Hammer nevű zenekarában kezdte, majd a nagyszerű dzsessz-rock zenekarban, a Colosseum II-ben folytatta, olyanok társaságában, mint Gary Moore vagy Jon Hiseman. Két stúdiólemez és két év után távozott a Rainbow-ból, Ozzy Osborne oldalán folytatta, de egy turné erejéig 1987-bena Jethro Tullban is játszott, s még ugyanazon évben közreműködött a Whitesnake legsikeresebb (Whitesnake c.) albumán. Közben két szólólemezt is kiadott. 2002-ben vált a Deep Purple teljes jogú tagjává a végleg kiszállt Lord  helyett. Ma is ő a zenekar billentyűse. Blackmore Rainbow-s zenésztársai közül talán ő futotta be a legnagyobb karriert Dio és Powell mellett.

 Don Airey

Graham Bonnet angol énekes a Marbles nevű duóban kezdte, de csak sikeres kislemezekig jutott, mire szerződtették a Rainbow-ba. Egyidejűleg a Sweet-be is hívták, de nem őket választotta. Egy évet töltött Ritchie-ékkel, amikor a melodikusabb rock felé fordultak a „Down to Earth” albummal, és ő énekelt a doningtoni fesztiválon is. Ugyancsak nagyon rövid időt töltött a Michael Schenker Groupban, kirúgták, mert részegen ment fel a színpadra egy koncerten. Ezután kevéssé ismert csapatokban játszott, illetve szólólemezekkel próbálkozott. Ma is aktív, és 72 évesen is ugyanúgy el tudja énekelni az „Eyes of the world”-öt, mint negyven évvel ezelőtt. 

                Graham Bonnet

A következő Rainbow felállás énekese az amerikai Joe Lynn Turner lett (eredeti neve Joseph Linquito) 1977-től a Fandango nevű zenekarban énekelt és gitározott, amikor megkapta Blackmore felkérését. Három stúdióalbum készítésében vett részt a Rainbow-val, majd 1988-tól szintén három lemezt vett fel Yngwie J. Malmsteen svéd gitáros Rising Force nevű zenekarával. 1990-ben Gillan helyére került a Deep Purple-be, majd távozása után Glenn Hughes-zal készített két stúdióalbumot. Mivel ezt a formációt alighanem kevesen ismerik (én sem), mutatok egy számot: https://www.youtube.com/watch?v=o8NaPP0t3TI

  2008-ban korábbi Rainbow-zenészekkel és Ritchie fiával, Jürgennel megalapították az Over the Rainbow „emlékzenekart”. Lemezt nem adtak ki, csak turnéztak, régi Rainbow-számokat játszottak. Tíz szólólemezt jelentetett meg és számtalan vendégfellépése volt többé vagy kevésbé ismert előadókkal és zenekarokkal.   

                    Joe Lynn Turner

Bobby Rondinelli amerikai dobos Cozy Powell helyét vette át 1980-ban. Két Rainbow-albumon dobolt, majd többek között a Black Sabbath-ban és a Blue Öyster Cultban játszott. Az utóbbi években Axel Rudi Pell német gitáros (Blackmore nagy tisztelője) zenekarában játszik.

                                  Bobby Rondinelli

 David Rosenthal amerikai billentyűs 1981 és 1984 között volt a Rainbow zenésze. Blackmore mintegy 50 jelentkező közül választotta ki Airey helyére és jó választás volt, nagyon sokoldalú muzsikus. Két stúdiólemezen működött közre. Távozását követően dolgozott többek között a Whitesnake-kel, Steve Vai gitárossal, 1993-tól napjainkig pedig Billy Joel zenekarának tagja.

                                             David Rosenthal

Az 1993-ban újjászervezett Rainbow szólóénekese a skót Doogie (Douglas) White lett. A zenekar megszűnése óta a 2000-es években dolgozott Yngwee J. Malmsteennel, a szintén svéd Cornestone-nal, sőt Jon Lorddal is; bulgáriai koncertén ő volt a vokalista a „Concerto…” előadásán. 2012 óta a Michael Schenker Groupban énekel.

                                                                             Doogie White

Paul Morris billentyűs alig ismert csapatokban játszott, mielőtt a Rainbow-ba került. A feloszlást követően Joe Lynn Turner öt stúdiólemezén dolgozott, majd a már említett Over the Rainbow formációban játszott.

                                                              Paul Morris

 Greg Smith basszusgitáros tömérdek ismert és kevésbé ismert zenekarban fordult meg; pl. Alice Cooper, Blue Öyster Cult, Ted Nugent, Alan Parsons, Billy Joel. Jelenleg is aktív zenész.

 John O. Reilly dobost Joe Lynn Turner zenekarából csábították át a Rainbow-ba. Ezt követően  a Rainbow-ban töltött rövid életű pályafutása után ugyancsak megfordult a Blue Öyster Cultban, de számos ismert zenésszel (Joe Walsh, Bruce Springsteen, Steve Morse) is turnézott. A legtovább, 15 évig a Trans Siberian Orchestra nevű amerikai rockzenekarban játszott.

                                       John O. Reilly

    Nos, ők voltak azok a zenészek, akiknek Blackmore a "vérét szívta". Sosem tudjuk meg, mi lett volna belőlük, ha nem Ritchie-vel játszanak együtt, de a gitáros sikereihez ők is kellettek. Glover ezt mondta róla: "Az általa írt dolgok felbecsülhetetlenek. Nagy rajongója vagyok, mindig is az voltam, de igazából mindenki másnak is a zenekarban.  Fenomenális dolgokat művelt a 60-as évek végén, a 70-es évek elején; olyanokat, amikre az ember nem is gondolt…,  magával ragadó, dinamikus zeneíró volt.  De nem hiszem, hogy ezt önmaga vákuumban képes lett volna megcsinálni,  ehhez mi, többiek is kellettünk." 

     Lord: „Nagyon nehezen kezelhető ember, de egyetlen percet sem bánok, amit vele töltöttem.”

Talán azért érdemes volt  mindezt - szöveget, fotókat - összeszedegetni, mert az itt említettek a rock nagy generációjának utolsó képviselői közé tartoznak. Többen már nincsenek is közöttünk, sokan túl vannak a hetvenen (Blackmore, Gillan és Glover egyaránt 75 évesek), vagy éppen csak innen. Aztán majd következik -  vagy talán itt is van - a percemberek kora, amikor már csak a régieket fogjuk hallgatni.

Mi viszont folytatjuk, hiszen most következik Blackmore pályafutásának következő szakasza: a Blackmore's Night.