Már-már azt hittük, hogy Blackmore pályafutása végéig elmuzsikál reneszánsz csapatával, ám 2015 nyarán „robbant a bomba”. Szárnyra kapott a hír, hogy két évtized után Ritchie „feléleszti” a Rainbow-t, igaz, csupán három koncert erejéig. De melyik Rainbow-t? A fejemet mertem volna rátenni, hogy összehoz egy teljesen új csapatot – és persze nem is tévedtem.
Egy német internetes lapnak adott interjúban ezt mondta
B.: A fő ok a nosztalgia, és hogy jó zenét játsszunk a hard rock rajongóinak. Néha szeretek ilyenfajta zenét játszani, de nem állandóan. A Blackmore’s Night koncertprogramjaiban talán három-négy hard rock szám van. Reményeim szerint ez csak egy kis szórakozás és nosztalgia.
K.: A pletykák szerint korábban szóba került a Deep Purple harmadik felállásának feltámasztása David Coverdale-lel, de ez Lord halála miatt meghiúsult. Talán ez volt az oka, hogy a Rainbow került előtérbe?
B.: Valóban tárgyaltuk ilyesmiről Daviddel, de ez zenei okokból nem valósulhatott meg. Én elsősorban a korai Rainbow-számokra akartam alapozni, ezt pedig ő nem akarta.
K.: Miért csak három koncert és miért csak Európában. Japánban miért nem? Ott a Rainbow mindig is nagyon népszerű volt.
B.: Két koncert lesz Németországban, egy pedig Angliában. Néhány tervezettet félre kellett tenni, mert átfedésben voltak a Blackmore’s Night turnéjával. Ha koncertezni megyünk, nem szeretek túl sokáig távol lenni az otthonomtól. Ha a tervezett program megvalósult volna, jóval hosszabb ideig tartana, mint szeretném. Ha viszont működik a dolog, később szó lehet más koncertekről és helyszínekről is. (Egy másik interjúban Japánnal kapcsolatban azt mondta, oda azért nem mennek, mert fárasztják a hosszú repülőutak. Megértem. Engem is fárasztanának.)
K.: Mióta ez a pletyka szárnyra kapott – köszönhetően Joe Lynn Turnernek – , gondolom, egész nap csörög a telefonja. Nehéz volt zenészeket választani?
B.: Nem igazán. A szikra akkor pattant ki, amikor meghallottam az énekesünket. A többieket már nem volt nehéz kiválasztani. Persze, voltak mások, akik szerettek volna benne lenni, de friss és izgalmas zenekart akartam, nem pedig ismert emberekkel játszani. Jó zenészeket akartam, és nem olyanokat, akik azért vannak benne, mert híresek.
K.: Azt mondta, többnyire nem hallgatja vissza a már felvett anyagait. De azért most fel kell készülnie.
B.:Persze, meg kell hallgatnom és fel kell frissítenem a Purple- és Rainbow-számokat. Egyébként a felvett lemezeim zöme nincs is meg otthon. Ennek csak az az oka, hogy miután valamit megcsináltam, rögtön új dolgok után nézek …16-17 szám már van a listámon. Nem volt nehéz kiválasztani őket, mert tudom, hogy a rajongóink miket szeretnek.
K.: Lesznek Blackmore’s Night számok is? Közreműködik-e a felesége is?
B.: Nem, olyanokat semmiképp sem játszunk. Candice háttérvokálos lesz, csak azért, hogy kicsit több fényt adjunk a zenénkhez.
Az Aardshock magazinnak 2016 februárjában adott interjújában beszélt a zenészek kiválasztásáról. A riporter arról kérdezte, miért nem ismert neveket választott, például énekest.
B.: Sokakkal ellentétben szeretek új zenészeket felfedezni, akik friss vért hoznak a zenémbe, és jó érzés új arcokat megmutatni a közönségnek Az énekesünk, Ronnie Romero chilei, de Madridban él. Most 34 éves és biztosra veszem, hogy szép karrier vár rá. Bob Nouveau-t, a basszusgitárost Connecticutból ismerem, Jens Johansson elismert billentyűs, nagyon tapasztalt, könnyű vele dolgozni. A dobosaimat mindig is nagyon megválogattam. Nem szeretem, ha showmanként viselkednek. Sok srácot ismerek, akik feldobálják az ütőiket, előttük ott van 16 basszusdob, de amikor a zenére kerül a sor, kiderül, hogy középszerűek. David Keith-nek nagyon jó érzéke van a ritmushoz.
K.: Húsz évvel ezelőtt a Rainbow a legnagyobbak egyike volt a hard rockban, de aztán csökkent a műfaj népszerűsége. Manapság viszont a Rainbow neve nagyobb, mint valaha.
B.: Csak az érdekel, hogy magas színvonalú zenét játsszak. Az én számaim sosem kerültek fel a toplistákra. A Rainbow jó néhány nagyszerű albumot készített, amelyek kevésbé elismertek, mint több Deep Purple-lemez. Mindkét zenekar megelőzte a korát. Vannak, akik ebben a mostani projektben arra kíváncsiak, hogy tudom-e még azt nyújtani, amit valaha, mások lehetőséget látnak arra, hogy újra hallhassanak nagy színpadon is. Nem akarok morbid lenni, de ezek a gondolatok már az életkor velejárói. Most múltam hetven éves. Nem nagy öröm, amikor az embernek fáj a háta vagy merevek az ujjai a színpadon. Néhány éve már elgondolkodtam azon, hogy jó lenne eljátszani néhány régi számot, de aztán letettem róla. Amikor viszont meghallottam Ronnie Romerot énekelni, visszajött ez az ötlet. Ha énekesekről van szó, nagyon nagyok az igényeim, de Ronnie hangja tökéletesen megfelel erre a feladatra.
(Mielőtt Johanssont szerződtették, Blackmore David Rosenthalt, az utolsó előtti Rainbow-felállás billentyűsét kérte fel, de mivel ő nagyon elfoglalt volt Billy Joel zeneigazgatójaként, visszautasította az ajánlatot. Az egyetlen ismert név lett volna a csapatban – N.G.)
K: És miért csak három koncert lesz?
B: Mert látni szeretném, hogy megy-e ez még nekem. Rengeteg vonzó ajánlatot kaptunk, különösen Svédországból és Finnországból. Csakhogy közben van egy lekötött turnénk a Blackmore”s Night-tal Németországban, júniusban. Mióta a Rainbow-val befejeztem, reneszánsz zenét játszom, és az akusztikus hangszerekről nem könnyű visszaállni elektromos gitárra. A mostani koncertek miatt le kell vágnom a körmömet, mert az akusztikus zenéléshez meg kellett növesztenem őket. Az utolsó Rainbow-koncert után öt nappal már a Blackmore’s Night-tal lépünk fel, és nem hiszem, hogy ennyi idő alatt visszanőnének a körmeim. Úgyhogy kénytelen leszek műkörmökkel játszani.
K.: Van esély további Rainbow-koncertekre?
B.: Ez attól függ, mennyire érezzük jól magunkat, és hogy pozitív visszajelzéseket kapunk-e a közönségtől. A második kör valószínűleg 2017-ben lesz, ezekről videofelvétel készül, és később megjelenhetnek DVD-n.
Akkor lássuk, kik is ezek a zenészek. Az énekes, Ronnie Romero tehát chilei, de Spanyolországban él. 2014 óta a Lords of Black nevű heavy metal zenekar énekese. Amikor meghallottam, hogy ő lesz a Rainbow énekese, utánanéztem a felvételeiknek és tetszett a hangja. Talán Dio-éhoz áll a legközelebb. Jens Johansson svéd billentyűs, a finn metálbandában a Stratovariusban játszott. Bob Nouveau (eredeti neve Curiano) négy BN lemezen játszott 2000-től 2006-ig. A Backstreet Boys nevű fiúbanda producere és zeneírója volt 1993-ban. Úgy lett Nouveau (ami franciául újat jelent), hogy Blackmore ki akart neki találni egy újabb művésznevet. David Keith dobos 2012-ben lett a BN tagja.
Az új Rainbow (balról):Lady Lynn, Blackmore,Jens Johansson, Ronnie Romero,
Bob Nouveau, David Keith, Candice Night
Romero 2015 végén adott egy interjút, melyben elmondta, hogyan került éppen ő a képbe.
„Nem tudom, mióta voltam ott a listájukon, de néhány hónappal ezelőtt, a nyár elején kerestek meg, és elmondták, hogy lehetőségem van egy meghallgatásra. Nagyon jól emlékszem arra a napra, amikor magától Ritchie Blackmore-tól kaptam egy e-mailt. Nehéz elképzelni még napokkal, hetekkel utána is.”
Nézd már, ki az ott! Csak nem Gillan?
És tényleg! Joe Lynn Turner volt az, aki egy 2014-es interjúban megemlítette, milyen jó lenne összehozni a Rainbow megalakulásának 40. évfordulójára a zenekart. Későbbi interjúkban aztán megemlítette, hogy „…ha Ritchie felesége és az anyósa is beleszól a dolgokba… Kurvára meg tud őrjíteni.” Persze, meg volt sértődve, hogy mást választott énekesnek, és nem őt. Szerinte szégyen, hogy nem „autentikus” Rainbow-t hozott össze…. A srác (Ritchie) azt fogja csinálni, amit ő akar. Igazi Rainbow-t szerettem volna, nem csak azt, amiben benne voltam…bele akartam vonni Doogie White-ot, Graham Bonnetet, Bob Daisley-t, és persze Don Airey-t, Bobby Rondinellit, Chuck Bürgit, David Rosenthalt. Mindegyikükkel beszéltem. … Lehet, hogy nem tudnak semmit a Blackmore-táborról, ahogy nevezik őket, de nagyon erős őrizet alatt állnak. És hát az anyósa… volt egy kémem abban a táborban, és tőle hallottam, hogy rosszakat mondott rólam Ritchie-nek… hogy át akarom venni a zenekar irányítását. Ez pedig nagyon távol áll az igazságtól. Beszéltem a Live Nation-nel (ez egy amerikai szórakoztatóipari cég – N.G.), szó volt egy csomó koncertről, lemezről, részvételről rengeteg fesztiválon. Ő (az anyós) azonban elfordult, semmibe vette, meg sem indokolta, hogy miért…. A Le Parisien című lapból tudtam meg, hogy nem leszek benne a zenekarban… már csak nevetek rajta, mert (Blackmore) azt mondta, hogy én nem is tudtam a dologról.
Aztán persze kritizálta is a zenekart. „Az a Rainbow, amit Ritchie összehozott, nem Rainbow, csupán nosztalgia. Nem készítettek albumot, csak azt a pár koncertet adták. Ha engem kérdeznek, becsapták a közönséget. Nekem nem ez volt a szándékom. Mindegy, túlléptem rajta. Ritchie azt csinál, amit csak akar, akárcsak én. Nem akarok vitatkozni.”
Nos, Turnernek részben igaza van, részben nincs. Később kifejtem, miért. A lényeg az, hogy a Rainbow mindig is Blackmore zenekara volt, és csakugyan azt csinál, amit akar. Amint ő maga számtalanszor nyilatkozta, nem érdekli, mit mondanak mások.
Az új Rainbow 2016. június 17-én adta első koncertjét, mintegy 15 ezer néző előtt a Rajna menti Loreley-nél levő kedvelt szabadtéri koncerthelyszínén. Tényleg a legnépszerűbb Purple- és Rainbow-számokat játszották: Child in time, Highway star, Black night, Smoke on the water, Stargazer, Man on the silver mountain, Long live rock ’n’ roll, Difficult to cure stb., összesen 18 szám. A későbbi koncerteken is nagyjából ez volt a program, kisebb módosításokkal. A második show-ra a Stuttgarthoz közeli, ugyancsak kedvelt koncerthelyszínen, Bietigheim-Bissingenben került sor, a hírek szerint több, mint 20 ezer ember előtt, majd következett Anglia, Birmingham.
A németországi koncertek plakátja
Közben történt egy többé-kevésbé furcsa közjáték. 2016-ban a Deep Purple-t (többek között a Chicago és a Cheap Trick társaságában) beválasztották a Rock and Roll Hírességek Csarnokába,. Ez voltaképpen egy múzeum az amerikai Clevelandben és 1986-ban az Atlantic lemeztársaság főnöke azért hozta létre, hogy ezzel tisztelegjen azok előtt, akik nagy hatással voltak a rockzenére. Hogy ki kerüljön be, azt egy bizottság állapítja meg, mely mintegy 500, a zeneiparban ténykedő emberből álló grémium. A kiválasztottak közé olyanok kerülhetnek be, akik már legalább 25 éve tevékenykednek a rockzenében. Végigböngésztem az eddigi díjazottak listáját, és bizony számos név teljesen ismeretlen volt számomra a sok híresség mellett, melyek/akik közül sokan méltatlanul későn kerültek be. A kiválasztást és a grémium tagjait számtalan kritika érte, olyanok részéről is, akiket végül beválasztottak. Mindegy, ezzel nem akarok foglalkozni. Nos, a Deep Purple-ből Blackmore, Coverdale, Hughes, Rod Evans, Gillan, Glover, Paice és (posztumusz) Jon Lord lett kiválasztva. De kérdezem, ha Evans igen, akkor Nick Simper miért nem. Don Airey vagy Steve Morse miért nem? A beiktatási ceremóniára az említettek kaptak meghívást, ami azt is magában foglalta, hogy játsszanak együtt. Amint Ian Paice nyilatkozta, a csapatból néhányan Ritchie fellépése ellen, mások mellette voltak. A kategorikus NEM-et Bruce Payne, a Purple akkori menedzsere mondta ki. (2020 augusztusában a zenekar leváltotta Payne-et. Glover a Facebookon azt írta:”Barátok maradtunk, de úgy éreztük, változásokra van szükség, és változtattunk is.”) Az a Bruce Payne, aki még a Rainbow menedzsereként kezdte a pályafutását, és csak aztán ment át a Purple-hez, miután a csapat újraegyesült. Blackmore, aki sosem szerette a különféle díjátadókat, természetesen lemondta a részvételét. A ceremónián, melyre 2016. április 8-án a New York-i Barclay’s Centerben került sor, a laudációt Lars Ulrich, a Metallica dobosa tartotta, aki egyébként 9 éves korában járt először Deep Purple-koncerten, Koppenhágában. Amint elmondta, az egész életét megváltoztatta ez az élmény. Sorra méltatta a zenészeket, majd azzal zárta, hogy „Már régóta itt lenne a helyük. Most itt vannak, ahová tartoznak.”
A Deep Purple a Rock and Roll Hírességek Csarnoka ceremóniáján. Balról Ian Paice,
Jon Lord özvegye, Roger Glover, Ian Gillan, David Coverdale, Glenn Hughes, Rod Evans
A végső igazságot az a David Coverdale mondta ki, aki a 80-as évek elején még rendre ekézte Blackmore Rainbow-ját. Hogy ott helyben mit mondott, nem tudom, de röviddel utána nyilatkozott valamelyik rádiónak és összefoglalta. „Rendkívüli megtiszteltetés volt, de csak egykori zenésztársam, Glenn Hughes miatt mentem el. A többiekkel nem foglalkoztam. Megakadályozták, hogy Ritchie Blackmore is részesüljön ebben a megtiszteltetésben. Nagyon sajnálom, hogy nincs itt, mert nélküle most egyikünk sem állhatna ezen a színpadon.” (Bruce Payne azt is meg akarta akadályozni, hogy Coverdale vagy Hughes szóljon pár szót.)
Ez nagyon emberi volt, David, köszönjük. Ezt ugatom én is, most már 29 fejezeten át. Egyébként ő volt az is, aki minden áron rá akarta venni Blackmore-t, hogy megjelenjen. „Gyere velem, együtt megyünk be, senki sem fog veled szarakodni, erről gondoskodom. Ismerve őt, elképzelem, hogy egy kurva vízipisztollyal sétált volna be és lövöldözni kezd vele. Mindenesetre oltári nagy disznóság, hogy nem volt ott.”
A rövid fellépésen egyébként csak a jelenlegi ötös játszott, Coverdale és Hughes nem.
xxx
A Rainbow-projekt viszont, úgy látszik, bejött, mert 2017-ben négy angliai koncertet adtak, és 1995 óta először játszottak Londonban, az O2 arénában. 2018-ban felléptek Moszkvában, Szentpéterváron, Helsinkiben, Berlinben, Prágában, majd 2019-ben Malagában, Münchenben és Svédországban (Sölvesborg) is. E koncertekről két CD/DVD is készült, „Memories in rock I és II címmel”. Szentpéterváron fogadta őket Dmitrij Medvegyev akkori orosz miniszterelnök, aki bár a 21. század legnagyobb politikai maffiózójának pincsikutyája, e bűnén némileg enyhít, hogy kamaszkora óta nagy rajongója a Deep Purple-nek (évekkel korábban őket is fogadta) és személyesen Ritchie-nek is.
A svédországi koncert. Mint a képen hátul látszik, "mi" is ott voltunk
Candice és Ritchie Medvegyev orosz miniszterelnökkel 2018-ban Szentpéterváron
A zenekar több stúdiófelvételt is készített, de ezek zöme Blackmore saját anyagainak feldolgozása, és csak egy új van közöttük, a „Waiting for a sign”. A Tube-on mind meghallgatható.
I surrender
https://www.youtube.com/watch?v=QNMnhUND1G0
Land of hope and glory (brit hazafias dal, Edward Elgar angol zeneszerző 1901-es művének feldolgozása)
https://www.youtube.com/watch?v=uoOXeEDHvxw
Storm (Blackmore’s Night-szám)
https://www.youtube.com/watch?v=z9s_7G1DIH8
Waiting for a sign
https://www.youtube.com/watch?v=cEwW-PtkiLg&list=RDz9s_7G1DIH8&index=2
Black sheep of the family (már megint ez a szar)
https://www.youtube.com/watch?v=LgAljepm4QI&list=RDz9s_7G1DIH8&index=3
Természetesen belehallgattam a koncertekbe, miután felkerültek a YouTube-ra. Elszomorító volt, és nem csak nekem. Átböngésztem a kommenteket, és nagyon igazat kell adnom a negatív kritikáknak. Üres és unalmas zene. Az énekes mélyen alulteljesít a korábbi Rainbow-énekesekhez képest (és legalább a fogait rendesen megcsináltathatta volna). Romero rocksztárt próbált alakítani, mintha nem is éppen egy trágyadombról került volna elő. Föl-alá rohangál, próbálja megénekeltetni a közönséget, ami nélküle is nagyon jól menne, de hiába jó a stúdióban, a nagyszínpad nem neki való. A billentyűs a nyomába sem jön Lordnak, vagy mondjuk Airey-nek. És hát a dobos… Nem az a baj, hogy punkfrizurája van, de ha megnézzük, mekkora klasszisokkal dolgozott korábban Blackmore… Igaz, hogy nincs előtte húsz dobból álló felszerelés, de ez kritikán aluli, még akkor is, ha jól tartja a ritmust. A háttérben egyébként Candice Night és egy Lady Lynn nevű hölgy vokálozik. A mester pedig… Ugyanúgy önmaga mítoszát rombolja, mint Gillan a Purple-ben. A „Highway star” híres szólóját egy lelkes amatőr jobban eljátssza…, tucatjával vannak ilyenek a Tube-on. Blackmore-nak jó ideje reumás ízületi gyulladása van, nem csoda, hogy szenzációs szólók már nem telnek tőle. Egyik kommentelő azt írta a „Perfect strangers” videója alá, hogy „a mi zenekarunkban több szenvedély volt, amikor a középiskola színpadán játszottunk”. Egy másik: ez szintre paródia. Egy harmadik: örökké Blackmore híve maradok, de ez egy szar. (Egyetértek.) Persze, akadtak, aki dicsérték, de inkább a hősi múltat.
Összefoglalva: Turnernek ebben igaza volt; ez egy Rainbow-emlékzenekar, melyben történetesen Ritchie Blackmore játssza önmagát – és sajnos nem túl jól. A közönség – zömmel harmincas korosztályt láttam a videókon – persze ott helyben élvezte, énekelték a dalokat, örültek, hogy még egyszer, talán utoljára, láthatták, hallhatták a mestert hard rockot játszani. Mindegy, ha már így alakult, ne bánjuk. Főleg, ha Blackmore is élvezte. Néhány fejezettel korábban arról írtam, hogy amikor megláttam a Blackmore’s Night első lemezét, először nem tudtam hova tenni a jelentését, mivel nem tudtam, hogy a Night egy név, ami történetesen estét jelent. Még arra is gondoltam, hogy az idősödő Blackmore zenészként az utolsókat rúgja. Akkor persze még nem, de most már csakugyan úgy érzem, hogy tényleg így van.
Elszállt az idő
Köszönjük, mester!
Ő is köszöni
"Ladies and gentlemen, Elvis has left the building" - Ja, nem!
Blackmore elhagyja a színpadot
A Blackmore’s Night 2021. március 12-én – több hónapos csúszással és hat év szünet után – megjelenteti 11. stúdiólemezét, „Nature’s light” címmel. Erről már fenn van egy szám a Tube-on, hallgassa meg, akit érdekel. Nekem elsőre a Hull a pelyhes fehér hó jutott róla eszembe, talán nem véletlenül. Ez a dal több kultúrában – így az angolban is – létezik. Amint tanult fészbukos ismerőseimtől megtudtam, ez egy dúrban született dallam mollosított változata, pl. Mozart is írt rá variációkat.
Megjelenik 2021 márciusában
Candice és Ritchie a Covid-karantén idején is szórakoztatták a közönségüket, kis házi koncertekkel, melyek némi kutatás után fellelhetők a neten.
Házi karanténban
Ami engem illet – ha ugyan ez érdekel valakit – az utóbbi években egyre kevesebbet hallgatom a „klasszikus” rockot. Amióta a YouTube révén kinyílt a világ (számomra úgy 10-12 éve), főleg neo-progresszív rockot hallgatok. Ez a műfaj – szerintem – a Marillion révén indult el 1980 körül, aztán sorra születtek Genesis-, Yes- Pink Floyd-„klónok”, és persze egyéni hangzásvilágú zenekarok is. Nincs ezzel semmi baj, ha már az öregek nem csinálják, folytassák az újabbak. Azt is meg kell említenem, hogy ebben a műfajban a passzátszelet már nem elsősorban angolszász zenekarok fújják. Azért még ott van a britek közül pl. a nagyszerű IQ, a Pallas, a Pendragon, az Arena, az IO Earth, Amerikából pl. a Spock’s Beard, az Enchant, Phideaux, Kanadából a Red Sand, a Huis, a Mystery. Európa szinte minden országából találunk kiváló neo-progrock társulatokat. Németországból pl. az RPWL-t, a Sylvant, a Chandeliert, a Martigant, a Dice-ot, Svédországból a Kaipát, a The Flower Kings-et, Svájcból a Clepsydrát, Norvégiából az Airbag-et, a Wobblert, Hollandiából a Silhouette-et, a Knight Area-t, Belgiumból a Mindgames-t, van jó néhány nagyszerű olasz, lengyel, spanyol csapat és még sorolhatnám a végtelenségig. Zömük alig ismert, a YouTube-látogatottságuk alapján pár tízezer hallgató kíváncsi rájuk, szóval nem Justin Bieber-szinten népszerűek. Pedig érdemes belehallgatni a zenéjükbe; aki színvonalas rockot szeretne hallgatni, nem fog csalódni.
xxx
Ezzel - részemről – Ritchie Blackmore története be is fejeződött. Azért bízom benne, hogy lesz még egy-két jó dobása a mesternek. Örülök, hogy rá tudtam venni magamat, hogy 2007-ben megjelent könyvem anyagát kiegészítsem és végül blog formájában is közzétehettem, szerény emléket állítva magyar nyelven is a rock egyik legnagyobb alakjának. Köszönöm olvasóim érdeklődését és figyelmét. Remélem, jól szórakoztatok."Long live rock ’n’ roll!"
(A blog minden fejezete természetesen továbbra is hozzáférhető)
